
Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása
Pénteken a pára, illetve a köd a keleti területeken feloszlik, délnyugaton szakadozik a felhőzet, délelőttől már nagyrészt derült idő várható. A déli tájakon délelőttig gyenge eső nem zárható ki. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között alakul.
Szombaton a ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után nagyrészt gyengén felhős lesz az ég, de főleg északnyugaton, északon maradhatnak erősen felhős körzetek is. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül, Sopron térségében megerősödhet. Hajnalra többnyire 4-10 fok közé csökken a hőmérséklet, de a keleti, hidegre hajlamos helyeken 0-3 fok várható. Délutánra 15-21 fokig melegszik fel a levegő.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Vasárnap a pára, köd feloszlik, majd nagyrészt fátyolfelhős, napos időre kell számítani, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5-12 fok között alakul, de a keleti hidegre hajlamos helyeken 1-4 fok is lehet. Délután 16-22 fok várható.

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták