
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfőn a hidegfront átvonul felettünk, csapadékzónája az északkeleti, keleti országrészeken is fokozatosan gyengül, ahol szintén csökken a tartós eső valószínűsége, azonban zárt felhőtakaróra lehet számítani – írta a HungaroMet hivatalos Facebook-oldalán.
A Dunántúlon jellemzőek lesznek a gomolyfelhők, a délkeleti területeken szakadozik majd a felhőzet.
Elszórtan kialakulhatnak záporok, főként az ország középső részén, a nyugati határvidéken pedig még az ég is megdörrenhet.
Az északi szél felélénkül, a Dunántúlon erős, viharos széllökésekkel kell számolni.
A maximum hőmérséklet 10-15 fok körül alakul, de a felhős, északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen