
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Egy Tolna vármegyei kistelepülésen élő nő hívta szerdán este a rendőrséget, mert elmondása szerint párja bántalmazta. A szekszárdi rendőrök rövid időn belül a megadott címre mentek, ahol egy erősen ittas nő fogadta őket. A bejelentő először nem is akarta magát igazolni az egyenruhásoknak, hosszasan győzködték, többszöri felszólítás után végül elmondta, hogy ki is ő valójában – közölte a rendőrség.
Hozzátéve, hogy a néhány perces beszélgetés során a nő elismerte, hogy igazából őt senki sem bántotta, sőt a házban is egyedül van. Elmondta, hogy egy TikTok challenge-n vesz részt, ezért állította a bejelentésekor valótlanul, hogy őt bántalmazták.
Kiderült az is, hogy a 28 éves nőnek nem először gyűlt meg a baja a rendőrökkel, ugyanis már többször intézkedtek vele szemben azért, mert valótlan tartalmú bejelentést tett. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon ezúttal szabálysértési eljárást indítottak ellene.
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a segélyhívó központokat és a rendőrség tevékenységirányító-központjait ne terheljék valótlan bejelentéssel, a 112-es segélyhívót szigorúan csak vészhelyzet esetén hívják. Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélyeztetve olyan emberek életét, vagyontárgyait, akik valóban segítségre szorulnak.
Címlapfotó: police.hu

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket