
Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

A 31 éves férfi 2020. július 16-án délután ért haza VII. kerületi otthonába, ekkor viszont meglátta, hogy a nagyjából 1 éves kistestű kutyája lerágta a falvédőt, illetve több helyre odavizelt, ezért dühös és agresszív lett. Az indulat hevében legalább 15 percen keresztül üvöltözött és bántalmazta a kutyát, több alkalommal nyitott tenyérrel megütötte - közölte az ügyészség közleményében.
A bántalmazás és agresszív kiabálás miatt a kutya az ágy alá menekült és ott félelmében, valamint a bántalmazás következtében keletkezett fájdalmai miatt hangosan nyüszíteni kezdett. Az egyik lakó figyelt fel az állat hangos nyüszítésére és értesítette a rendőrséget.

A bántalmazás következtében a kutya egész testén véraláfutásos sérüléseket, valamint combcsonttörést szenvedett.
A kegyetlen férfival szemben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség állatkínzás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, és vele szemben elzárást indítványozott, melynek leghosszabb időtartama a törvény szerint 90 nap, amit büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.
Fotók: ügyészség

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére