
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Nemrég még jókedvűen énekelte a Marica grófnő jól ismert dalát Lukács Anita és férje, az 51 éves Vadász Zsolt. A népszerű operett énekes és színész két hete még színpadon volt, de nem sokkal később rosszul lett otthonában, ezért kórházba vitték.
Az orvosok mindent megtettek, de hiába. A művész szervezetét egy úgynevezett húsevő baktérium támadta meg. A súlyos fertőzés miatt állapota egyre rosszabb lett és néhány nap küzdelem után életét vesztette. Információink szerint halála előtt lélegeztetőgépre került, majd leálltak a szervei.
Egy szakember szerint ezt a fertőzést bármikor el lehet kapni, leginkább seben keresztül. Nagyon gyorsan terjed, főként, ha a beteg nem kapja meg időben a megfelelő kezeléseket, emellett kellemetlen tünetekkel is jár.
A láz, az érintett terület kifejezett fájdalma, bőrpír, ami nagyon gyorsan akár percek, órák alatt is terjed a környezetébe, illetve a betegnek a vérnyomása lecsökken, különböző mértékű és fokú tudatzavar alakulhat ki
– mondta a Tényeknek Péterfi Zoltán infektológus.
Az ózdi születésű Vadász Zsolt rendszeresen szerepelt vidéki és külföldi színházakban, 2001 óta pedig a Budapesti Operettszínház művésze volt. Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a színház igazgatója exkluzív interjúban mondta el a Tényeknek, hogy...
Az a színpadi művész, aki mindig a maximális felkészültséggel teljesítette a feladatát, a legnagyobb művészi alázattal. A kollégái iránti legnagyobb tisztelettel, a műfaj szolgálatában
– hangsúlyozta a színházigazgató.
Oszvald Marika színésznőt is lesokkolta az énekes halála. Azt mondta, Zsolt kivételes tehetség volt, és nagyszerű ember.
Egy gyönyörű példánya volt a férfi nemnek. Az alkata, a hangi adottságai, az igazi klasszikus és emberileg pedig egy fedhetetlen finom ember volt
– mondta az ünnepelt színésznő.
A tragédia a művész családját is megviselte, beleértve a feleségét és állandó duettpartnerét Lukács Anitát is. Még nem tudják, hogyan fogják feldolgozni a tragédiát.

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort