
107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége
A férfi 2012 és 2021 között rendszeresen molesztálta szexuálisan nevelt lányait a győri lakásukban. Az anya előző kapcsolatából született három kislány, ők voltak az áldozatok. A szexuális zaklatás kezdetén két gyerek még csak óvodáskorú volt.
Az elkövető egy nyílást is vágott a fürdőszoba ajtajára, innen figyelni is tudta a lányokat, sőt, sokszor videófelvételeket is készített róluk. Az anya nem vette észre a szexuális cselekményeket, a gyerekek sem mondták el neki a történteket.

A kép illusztráció: Shutterstock
A Győri Törvényszék 10 év fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélte a nevelőapát, valamint véglegesen eltiltotta olyan foglalkozásoktól, ami 18 év alatti személyeket érint. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítást kért, hiszen a bűnös közel egy évtizeden át követte el a bűncselekményeket, amivel nemcsak jogi, hanem erkölcsi szabályokat is megszegett. A kislányoknak súlyos lelkisérüléseket is okozott tetteivel, végül pedig a Győri Ítélőtábla 12 évre emelte a büntetést - közölte az ügyészség.

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában

Várni kell a csobbanásra: szokatlan fordulat a hazai fürdők életében

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi

A Wizz Air igyekszik megnyugtatni az utasait, nem számol azzal, hogy a menetrendet módosítani kell

Kiesett az út közepére egy 11 éves gyerek Kazincbarcikán, hajmeresztő videó került elő

Horror Szigetújfaluban: Egy bejelentés után ellepték a Duna-partot az egyenruhások

Több hektáron égett a nádas és száraz fű Várpalotánál