
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Brutális látvány fogadta a pénzügyőröket néhány nappal ezelőtt Békés vármegyében, egy román furgonban 30 sertés küzdött az életben maradásért, ám nem mindegyik járt sikerrel – közölte kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalán.
A NAV munkatársai rutinellenőrzés miatt állították félre a furgont az M44-es út egyik pihenőjében, amikor az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a raktér két helyen lyukas, a kis szellőzőket házilag vágták ki, ráadásul az ajtót drótokkal rögzítették. Az ellenőrzéskor a nyíláson keresztül néztek be a dobozos furgon hátuljába, ahol élő sertésekre bukkantak, amelyek egymás hegyén-hátán próbáltak levegőhöz és helyhez jutni. A román férfi azt mondta a pénzügyőröknek, hogy a malacokat Magyarországon vásárolta, de semmilyen okmányt nem tudott róluk felmutatni, emellett állatszállítási engedéllyel sem rendelkezett.
A járőrök az állatok kritikus állapota és az okmányok hiánya miatt azonnal értesítették a Békés Vármegyei Kormányhivatal hatósági állatorvosát, a szakember pedig rögtön megállapította, hogy a kocsiban 30 sertést zsúfoltak össze, amelyből több már elpusztult.
Az állatok túlságosan szűk helyen voltak, ziháltak a levegő hiányától, és orrnyílásuk váladékozott is. Mint kiderült, azon a településen, ahol a férfi megvásárolta a malacokat, sertéspestis miatt karantént rendeltek el. Az állatorvos a feltárt körülmények miatt azonnal utasítást adott az állatok leölésére.
Az orvos és a pénzügyőrök sajnos már nem tudtak segíteni a jószágokon, de azt sikerült megakadályozniuk, hogy a fertőzést tovább vigyék. A NAV állatkínzás miatt feljelentést tett.
Címlapfotó: Facebook/Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó