
Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi
Brutálisan megverhettek egy kecskeméti testvérpárt egy szegedi szórakozóhelyen szilveszter éjszaka.
Két barátjukkal indultak bulizni egy Mars téri klubba. Az áldozatok nővére a barátnőjével már a buliban voltak, mikor testvéreit állítólag feltartóztatták a bejáratnál a biztonsági őrök, miután egyikük „kollégának” nevezte az egyik kidobót. A fiatalt a beszólásért kirángatták a sorból, majd fejen ütötték, amitől elterült a földön. Ezt követően is csak verték a földön fekvő, magatehetetlen fiatalt.
Később fivérét is bántalmazni kezdték az őrök, felpofozták, elvették a telefonját, és vissza sem adták neki, ugyanis felvette vele a korábban történteket. Mire az áldozatok nővére kiért a buli sűrűjéből, nem tudott mit tenni, négy rendőr társaságában, saját vérében fekve talált rá testvérére.
A szórakozóhely üzemeltetője szerint a fivérek viperákkal és késekkel próbáltak meg bejutni az épületbe, ám miután nem engedték őket be, provokálni kezdték a kidobókat. A vezető beszámolója szerint „lefojtották” őket, majd rendőrt hívtak hozzájuk, ám mivel egyenruhásoknak sem engedelmeskedtek, megbilincselve vitték be őket a kórházba.
Az esetnek minden bizonnyal lesznek jogi következményei.

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben