
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás
Több mint egy évtizede alkotott már egy párt a nagycsécsi gyilkos élettársával, amikor december 6-án egy vita folytán a férfi olyan súlyosan bántalmazta társát, hogy a nő éjjel belehalt sérüléseibe. A Miskolci Törvényszék közlése szerint a férfi aznap éjjel érkezett haza a munkából, ekkor viszont a felébredő nő kiabálni kezdett vele és kérdőre vonta őt egy aznap kapott idézés kapcsán. A vádlott nem hitte el párja állításait, ezért megütötte, majd közel fél órán át verte.
A nő ekkor még kért egy pohár vizet, amit meg is kapott társától, aki ezután befeküdt az ágyba az agyonvert élettársa mellé. A hajnali órákban észlelte, hogy a mellette fekvő nő nem lélegzik, azonban amikor rájött, hogy már halott, inkább visszaaludt. Másnap a megszokott napi rutin szerint elvégezte a dolgát, délután pedig ismét lefeküdt a barátnője holtteste mellé.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfit a délutáni órákban fogták el a rendőrök, amikor üzenetváltások és telefonhívások alapján több ismerős is attól tartott, hogy a nővel valami történhetett. A Miskolci Járásbíróság vasárnap egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

Veszélyes betolakodók Pécsen, a lakók nincsenek biztonságban - Videó

Drámai életmentés Hevesben, majdnem az ügyeleten történt tragédia

Bedrogozva lövöldözött az ismert orvos Balatonszepezden

Felakasztotta magát egy diák a társai szeme láttára Ercsiben

MVM: a rezsistop révén egyszeri, 30 százalékos kedvezmény biztosított a lakosságnak

Fel akarta gyújtani a testvérét a szatymazi nő, elítélték