
Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok
Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök az egyik kecskeméti családi házba mentek, ahol holtan találták december 19-én (csütörtökön) az ott lakó házaspárt és felnőtt gyermeküket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján halálukat fiúk okozta, aki a bűncselekményt követően öngyilkos lett. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást – olvasható a police.hu oldalán.

A fotó illusztráció: police.hu

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben