
Gázolt a vonat Győrnél
Vasárnap egy 15 és egy 19 éves fiúkirabolt egy 78 éves osztrák férfit Csátalján, miközben súlyosan bántalmazták - írta meg szerdán a police.hu.
A nyomozás adatai szerint az idős férfi éjszaka kutyaugatásra ébredt, majd, amikor a bejárathoz tartott, a folyosón szembe találta magát két hívatlan vendéggel.
Az egyik kamasz ekkor megfogta hátulról, a torkánál, a másik pedig a fejét kezdte ütlegelni. A bántalmazástól az idős a földre esett, a támadók pedig kihasználták a tehetetlenségét, és átkutatták a lakást.
Végül csupán egy pezsgővel és egy fekete táskával távoztak.
Miután a rablók elmentek, az idős többször hívta a gondozóját, aki nem ébredt fel a telefonra. Csak később, hajnalban látta a hívásokat, ekkor azonban egyből ápoltjához sietett, sejtette, hogy baj történt.

Fotó: police.hu
A lakásba lépve egy vérfoltot látott, majd az idős gondozottját is megtalálta az ágyában, az arcán több sérüléssel.
A gondozó rögtön hívta a mentőket és a rendőröket. A sérültet kórházba szállították, ahol később kiderült, hogy orrcsonttörést és koponyacsont alatti bevérzést szenvedett.
A nyomozók munkáját egy szomszédos házra szerelt biztonsági kamera segítette. A beszerzett bizonyítékok azt mutatták, hogy a tinik átmásztak a kerítésen, és betörték az egyik ajtó üvegét, hogy bejussanak az ingatlanba.
A rablókat a felvétel és a beszerzett információk alapján hamar azonosították, és másnap elfogták.
A rendőrök végül őrizetbe vették a két csátaljai fiút és kihallgatták őket.
Az eltulajdonított pezsgőt a nyomozók megtalálták és visszaadták a bántalmazott férfinek, a fiataloknak pedig hamarosan felelniük kell a bűncselekményért.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja