Horror Bagon: Borzalmas, mit műveltek egy fiatal lánnyal

Fény derült a brutális részletekre.

Emberkereskedelemmel, szexuális erőszakkal és kifosztással gyanúsítanak egy 43 éves férfit, akit társaival együtt a napokban fogtak el a rendőrök – írta kedden a police.hu.

Információk szerint egy fiatal megszökött a leányotthonból és szeptemberben meglátogatta unokatestvérét Bagon, miközben a hatóságok keresni kezdték.

A bagi házban tartózkodott L. Lajos is, aki feltehetően elkábította a gyereket, majd megerőszakolta. Ezt követően egy ablak nélküli szobába zárta és 39 éves húga, valamint 46 éves ismerőse felügyeletére bízta. Az elkövető a lányt egy hónapon keresztül, napi szinten látogatta.


Ráadásul a hozzájuk vendégségbe érkező férfiaknak pénzért, valamint kábítószerért cserébe megengedte, hogy lefeküdjenek az áldozattal.

Az erőszakoskodó férfit és társait pénteken fogták el, majd letartóztatták őket. L. Lajost emberkereskedelem, szexuális erőszak és kifosztás miatt, L. Melindát és V. Róbertet pedig emberkereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

2024. november 19. 15:30
Földkupacokat kerestek a kertben a rendőrök, azt hitték, hogy megöltük az unokámat. Ezt mondta a nagymamája annak a ...
Többször is rátámadt az anyjára, volt, hogy fegyvert fogott a fejéhez, a gyilkosságokhoz pedig már fejszét, fűrészt ...
Nagyon zabos volt a Sziget szervezőire, amiért meghívták ezt az együttest – mondta pénteki Kossuth Rádiónak adott in...
Munkahelyi balesetben meghalt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója.
A gyereknek azért kellett meghalnia, mert nem akart szexelni a középkorú gyilkossal. A férfit most már különös kegye...
Kisbusz és személyautó ütközött.
Szabálytalanul hajtott, nem állt meg egy stoptáblánál, ezért ütötte el az autó. Egy helyi háziorvos azonnal megkezdt...
SOKKOLÓ - Nem állt meg a STOP-táblánál, hatalmas erővel gázolta el az autós, szörnyethalt egy idős motoros Jászfénys...