
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága szeptember 16-án éjszaka közlekedési ellenőrzést tartott a kerület kiemelkedően forgalmas útjain - írta a police.hu.
Gyorshajtás miatt 16 sofőrrel szemben indult eljárás. Két autóst elfogtak, egyiküket ittas járművezetés miatt, a másik személyt tartózkodási hely megállapítása miatt körözték, valamint eltiltás hatálya alatt vezetett. Egy sofőrt előállítottak légalkohol-mintavételre, egy másik közigazgatási bírságot kapott ittas vezetésért.
A videón szereplő Lamborghini Huracánt azért állították meg, mert bejelentés érkezett, hogy egy autó a motorját túráztatva hanosan közlekedik a Váci úton. A luxusautót vezető tizenhét éves fiút feljelentették és elvették a kocsi rendszámát, mivel a külföldi rendszámú, édesapja által bérelt luxusautót az előírt engedély nélkül vezette.
Helyszíni bírságot kapott két másik sofőr is, az egyik vezetés közben mobilját nyomkodta, a másik pedig nem indexelt sáváltáskor.
Illegális gyorsulási versenyt a Váci út XIII. kerületi szakaszán nem tapasztaltak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen