
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A siófoki rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki egy helyi parkolóba péntek délelőtt, ahol az egyik autóban egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak - számolt be róla a SONLINE.
A holttest napok óta az autóban lehetett, ám a nagy meleg miatt a rendőrségi vizsgálat tudja majd megállapítani pontosan, hogy mikor halhatott meg a férfi.
Vajda Eszter, a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság sajtóügyeletese a lapnak elmondta, hogy feltehetően egy külföldi állampolgárról van szó, mert egy külföldi rendszámú autóban ült. A rendőrök az idegenkezűséget kizárták, így a halálesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
A szemtanúk szerint a Batthyányi utcai parkolóban állt már napok óta a szlovák rendszámú autó.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen