
Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás
Szombat délután egy férfi holttestét találták meg egy Várpalotához közeli tóban - derült ki a Delta Hírek hivatalos Facebook-közleményéből.
A hírportál információi szerint egy horgász vehette észre a vízen lebegő testet, aki értesítette a rendőröket.
Csondor Henrietta, a Katasztrófavédelem szóvivője a lap megkeresésére elmondta, hogy a pétfürdői hivatásos tűzoltók emelték ki egy ember élettelen testét a vízből. Úgy tudják, feltehetően még az éjszaka eshetett a vízbe.
A környéken élők szerint hajléktalan volt, akit korábban befogadott az egyik ismerőse.
Bartók Judit rendőrségi szóvivő hangsúlyozta, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az esetet.
Címlapfotó: Delta Hírek hivatalos Facebook-oldala

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura

Embertelen, mire bukkantak egy kamion rakterében

SZÉP-kártya: Hétfőtől újra hideg élelmiszer is vásárolható vele, íme a részletek

Videón az egri autónyitogató fantom

Meglepő, hogy hányan halnak meg AIDS miatt Magyarországon