
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A tűzoltók kaptak bejelentést a felbukkanó holttestről a minap, a sodrás miatt viszont a Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat segítségére volt szükség. Végül összefogva sikerült kiemelni a férfi testét.
Azonosítás után kiderült, hogy az áldozat az az 52 éves tarcali férfi, aki még január elején egy miskolci áruházból ellopott egy rúd szalámit. A biztonsági őrök azonban ezt észrevették, próbálták megállítani, de a tolvaj elmenekült, ezután ugrott bele a 2 fokos Sajóba. Bár az őrök még kérték is, hogy forduljon vissza, a férfi mégis megpróbálta átúszni a folyót.
Kezdetben a Spider mentőcsapat kutatott utána, több kilméteres szakaszt néztek át, sikertelenül. De mások is keresték a férfit az áradás miatt, de többször is fel kellett függeszteni a keresést.
A Neptun csapata a holttestet végül Sajópetrinél emelte ki a folyóból.
A szakemberek korábban arról is beszéltek, hogy a férfi halálát az is okozhatta, hogy menekülés közben kimelegedhetett, a hirtelen hidegvíztől pedig gégegörcsöt kaphatott.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen