
Gázolt a vonat Győrnél
Egy soproni lakóház 4. emeleti lakásának erkélyéről zuhant ki hétfőn egy 16 éves fiú aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Egyelőre nem tudni, miért és hogyan eshetett ki az erkélyről a fiatal.
A fotó illusztráció: Shutterstock
A Sopronmédia úgy értesült, hogy a mentők perceken belül a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni az áldozaton, csak a halál tényét tudták megállapítani - idézte a Kisalföld.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja