
Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben
Bernie Madoff amerikai üzletember az Egyesült Államok történelmének legnagyobb pénzügyi csalását követte el, melynek értéke 64,8 milliárd dollár, átszámítva 20 ezer 595 milliárd 400 millió forint. A csaló tavaly márciusban, 82 éves korában halt meg, nemrégiben pedig követte őt 87 éves nővére és annak 90 éves férje is, akik a gyanú szerint gyilkosság áldozatai lehetnek.
Az idős házaspár a Florida-i Palm Beach-en élt, majd csütörtökön a hatóságoknak jelezték, hogy egy ideje nem reagálnak a hívásokra, majd mikor a rendőrök a helyszínre értek, két holttestet találtak, melyeket lövésnyomok borítottak.
A nyomozók gyilkosság és esetleges öngyilkosság miatt kezdték meg a nyomozást, de a lakóközösség vezetője biztosított mindenkit, hogy nem fenyegeti őket veszély - írta meg a New York Post.
Öngyilkosság esetén nem ez lenne az első ilyen tragédia a család életében, hiszen Bernie fia, a mindössze 48 éves Mark a csaló 2008-as letartóztatásának második évfordulóján felakasztotta magát, búcsúlevelében pedig így fogalmazott: „Bernie, most már tudod, hogyan tetted tönkre a fiaid életét a megtévesztő életeddel”.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
A címlapfotó illusztráció

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok