
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 1 éve egy monori férfi bejelentette édesanyja eltűnését, arra azonban csak a napokban derült fény, hogy mi történt a nővel.
Ádám ugyanis megtört és bevallotta, hogy egy veszekedést követően olyan erővel lökte meg a 70 éves Évát, hogy belehalt a sérüléseibe. A férfi ezután megmutatta a rendőröknek, hogy a teraszuk alatt hol betonozta be a holttestet.
Az igazságügyi boncolás során azonban kiderült, hogy Ádám bántalmazta édesanyját, aki ezt követően vesztette életét.
Fiát ezért elfogták és rácsok mögé csukták, ahol a ruháiból készített kötéllel felakasztotta magát. Az öngyilkossági kísérletet a személyzet még időben észrevette, a tettest azóta is kórházban ápolják.
Mint kiderült, a szomszédokat sokkolta az anyagyilkosság, mivel rendes embernek tartották a férfit és édesanyját.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni