
Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
Hollik István közölte: Brüsszel megtámadta a magyar gyermekvédelmi törvényt és nemrég elküldte kifogásait is.
"Az a helyzet, hogy kilóg a lóláb, nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy lássuk, ezek a kifogások teljesen tarthatatlanok" - jelentette ki.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta, az EU saját alapjogi chartájának 14. cikkelye egyértelműen kimondja: a szülők kizárólagos joga, hogy vallási, világnézeti és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák a gyermekeik oktatását.
"Itt meg is állhatnánk, hiszen a gyermekvédelmi törvény épp ezt rögzíti, ezért az EU vizsgálata teljesen megalapozatlan, de a következő érvük még felháborítóbb" - mondta Hollik István.
Kiemelte, az EU szerint a gyermekek védelme mindennemű szexuális propagandától sérti a szolgáltatások szabad áramlásának alapelvét. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az "LMBTQ-propagandával" foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint "ez azért elég vérlázító".
Hangsúlyozta, Brüsszelnek nyilvánvalóan nem tetszik, hogy "mi kiállunk a gyermekeink védelme mellett és a többi országtól eltérően mi nem vagyunk hajlandóak beengedni a szexuális propagandát az iskolákba".
Talán jobb lett volna, ha ezt írják le őszintén, mert "a jogi érvelésük vérgyengére sikerült" - tette hozzá.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK