Hódmezővásárhelyt ellepték a patkányok

Játszótéren szaladgálnak, a lépcsőházakba is bemennek, a gyerekek félnek. A vásárhelyiek számtalanszor jelezték az önkormányzat felé a tarthatatlan állapotokat, mégsem történt semmi. Mi is kint jártunk a helyszínen, friss fotókon és videón is mutatjuk, hogy egymást érik a méretes patkánygödrök a játszóeszközök mellett és a lakóházak tövében - írta meg a Promenad24.

Tarthatatlan a helyzet Hódmezővásárhelyen, a Márki-Zay Péter vezette várost ellepték a patkányok. A Promenad24 tegnap elsőként írta meg, a Szabadság téri játszótéren a rágcsálók egész kolóniája telepedett meg, a családok által látogatott játszóparkban szabályos lakórendszert építettek ki maguknak. A lap olvasója, Ferenc videót is küldött lapunknak arról, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a Szabadság téren, mely tele van hatalmas gödrökkel, patkányjáratokkal.

Kettő, három, négy! Egy egész család! Remélem, hogy ez az önkormányzatnak elég bizonyíték lesz. Hoppá, ott jön az anyapatkány is! 

– mondja a férfi a felvételen.

A környéken élők a közegészségügyi veszélyek miatt aggódnak. Nemcsak a játszótéren tűnnek fel ugyanis a számos fertőzést terjesztő szőrös állatok, de a Promenad24-nek több lakó is arról számolt be, hogy rendszeresen bejárnak a környező lépcsőházakba is. A gyerekek rettegnek, az ott élők undorodnak. A portálunknak nyilatkozó szülők, nagyszülők közül sokan felháborodásuknak adtak hangot, hogy bár a probléma több hónapja fennáll, s rendszeresen jelzik is a városnak, mégsem történik semmi, az önkormányzat nem oldja meg a patkánykérdést.

Borzasztó, ami a Szabadság téren van. Lassan nem merünk a játszótérre menni a gyerekekkel, de a lépcsőházakban is aggódunk, mikor melyik lakásban és hol tűnik fel patkány. Közel egy éve még egy lakossági fórum is volt itt a helyszínen a városvezetők részvételével, ahol felhívták a polgármester és az illetékesek figyelmét a lyukakra, és azóta sem csinálnak semmi. A patkányok már lassan egy éve beköltöztek ide, s egyre többen vannak, elszaporodtak. Csak a legtöbbször akkora itt a fű és a gaz is, hogy nem látszanak ki belőle. De nemcsak a rágcsálók miatt nem szeretjük odavinni a kicsiket, hanem a gödrök miatt se. Némelyik annyira mély, hogy ha egy gyerek belelép vagy beleszalad, simán kitörik a bokája

– panaszkodott a Promenad24-nek Andrea.

Nap mint nap itt rohangálnak a patkányok a Szabadság téri tömbházak között. Simán felszaladnak a lépcsőházakba, több lakásban is találtak már döglött patkányt, de olyan eset is előfordult, hogy valaki lapáttal kergette és verte agyon a saját otthonában a rágcsálót

– árulta el Mária.

Patkánylyukak a játszóeszközök mellett és a házak tövében is – megdöbbentő fotógaléria:

2023. április 23. 14:03
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family