
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
Őrizetbe vettek egy földhivatali kormánytisztviselőt a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök kedden. A férfi a gyanú szerint hónapokon keresztül, legalább másfél tucat esetben jogosulatlanul, úgy adott ki információkat telefonon, hogy a hivatali kötelességét megszegte – közölte a rendőrség.
Az adatokat kérőknek ezzel így az ügyintéző jogtalant előnyt biztosított. Sőt olyan is előfordult, hogy úgy minősített át földterületet, hogy az nem felelt meg az átminősítési követelményeknek.
Kiderült az is, hogy az egyik adatkérő – legalább nyolcszor – egy vármegyei ügyvéd volt, akit felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettével gyanúsítanak. Az ügyvéd jelenleg szabadlábon védekezhet.
A szivárogtató férfit viszont a nyomozók hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a Bajai Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!