Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Márta LMP-s képviselőt

Bűnösnek mondta ki a hivatali visszaéléssel gyanúsított Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken. A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint enyhítő és súlyosító körülmények is befolyásolták a büntetést.

Demeter Mártát 1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték. A pénzbüntetés 1 napi tételének összegét 6 ezer forintban állapították meg. Így nem fizetés esetén ez alapján kell azt 1-1 napi szabadságvesztésre átváltani.

A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indokolás zárt ülésen hangzott el.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, Demeter Márta és védője azonban fellebbezett, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.

Az ellenzéki képviselő a tárgyalás után a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott: "már ott tartunk ebben a rezsimben", hogy ha az országgyűlési képviselők kérdeznek, végzik feladataikat, ellátják az emberek képviseletét, akkor előbb-utóbb eljárást indítanak ellenük. Azt mondta: ahogy eddig, úgy továbbra is meg van győződve az igazáról, ezért mennek tovább. "Folytatjuk ezt az ügyet és meg fogjuk vívni ezt a harcot" - jelentette ki.

Demeter Márta egyúttal kifejezte köszönetét a sok támogatásért, amelyet ebben az ügyben kapott az emberektől az elmúlt években.


2018. október 16-án Demeter Márta - aki akkor még az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke volt - írásbeli kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez arról, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát.

Ezt minden érintett cáfolta, és kiderült, hogy egy Orbán vezetéknevű magyar katona és - engedéllyel - a családja utazott a gépen.

A Fidesz Demeter Mártát feljelentette hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt.

A hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárásban a vádirat lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette, azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.


Az ügyészség annak idején azt közölte: amellett, hogy ez valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, "közérdekből nem nyilvános" adatokat adott ki. "Demeter Márta országgyűlési képviselő e cselekménye hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas" - írták, hozzátéve: a büntetőeljárás lefolytatására az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Az Országgyűlés - Polt Péter legfőbb ügyész indítványa nyomán - 2019. július 12-én függesztette fel Demeter Márta képviselői mentelmi jogát.

Tavaly októberben Demeter Márta is indult az ellenzéki előválasztáson a Jobbik jelöltjeként, de a négy jelölt között az utolsó helyen végzett. Az április 3-ai országgyűlési választáson szövetségben induló ellenzéki pártok közös listáján sem szerepel.

MTI / Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kapcsolódó tartalom:

Demeter Márta is követeli, hogy Magyarország lépjen be a háborús konfliktusba

2022. március 18. 08:43
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.