
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Ahogyan arról a Magyar Gyermekmentő Alapítvány Facebook-oldalán nemrégen beszámolt, egy három és fél éves kisfiú egy családi ház emeleti gyermekszobájának ablakán esett ki 8 méter magasból.
A gyerek életét az menthette meg, hogy mielőtt kizuhant, egy másik gyerekkel plüssállatokat, párnákat, játékokat dobáltak ki az ablakon, ezért a zuhanást követően ezekre, és nem a betonra esett.
A baleset kapcsán az Országos Mentőszolgálatot is megkerestük, kérdéseinkre pedig az alábbi választ kaptuk:
"A helyszínre több mentőegységet riasztottunk. Az eset következtében egy kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett, akit ellátást követően stabil állapotban szállítottunk kórházba."

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon