Hihetetlen: előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban - FOTÓK

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.

A Budavári Palotanegyed történelmi kertjeinek, parkjainak megújítása mellett megkezdődött a várfalak felújításának következő szakasza. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak, akkor leltek a Déli nagy rondella környezetében az oroszlánszoborra - közölte a Várkapitányság kommunikációs irodája.

Fotók: facebook.com/@nemzetihauszmannprogram

Mint írták, a Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Budavári Palotanegyed balesetveszélyes, lepusztult, szerkezetileg meglazult várfalszakaszai. Kiemelt cél, hogy a várban élők és az oda látogatók rendezett környezetben töltődhessenek fel és a várfalak mentén is biztonságosan járhassák körbe a budai Várat.

A most megtalált, nőstény oroszlánt mintázó dombormű az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, a második világháború után lebontották, helyére a ma is látható középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

A szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

Fotók: facebook.com/@nemzetihauszmannprogram

"A mostani feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban soha nem volt a budai Várban, mintegy száz helyszínen dolgoznak a régészek. A munkálatokat a Várkapitányság a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen végzi" - idézte Fullár Zoltánt, a Várkapitányság régészeti irodavezetőjét a közlemény.

A budai Várban zajló fejlesztéseket előkészítő régészeti feltárások során az elmúlt években is számos érdekes és értékes középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak. Így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek.

A mostani várfalrekonstrukciós munkálatokon túl a következő években folyamatosan lesznek feltárások, rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár és számos, az elmúlt évszázadokból fennmaradt történelmi leletre is számítanak a szakemberek.

A fejlesztésekről, rekonstrukciós munkálatokról, régészeti eredményekről részletes információ a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos Facebook oldalán olvasható.

 

 

MTI/Címlapfotó: facebook.com/@nemzetihauszmannprogram

2021. január 22. 07:56
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Fürdőruhában mentette, ami menthető: Pár méteren múlt a nyaralók pusztulása
Az összefogás mentette meg az üdülőket.
17-szer szúrta meg párját a tőrrel
Nyakon, fejen, kézen és lábon szúrta volt élettársát egy férfi Tamásiban. Legalább 17 alkalommal mártotta bele a tőr...
Ikreket szült, meghalt az egyik baba
A vécéből vette ki és próbálta újraéleszteni egy kismama koraszülött csecsemőjét egy takarítónő a füzesabonyi vasútá...
Kamionnal ütköztek, szörnyethalt az anya
Szörnyethalt egy háromgyermekes édesanya egy tragikus balesetben Zámolynál. A párjával utaztak az autóban, amikor el...
Egy gyermek és három felnőtt is meghalt
Borzalmas autóbaleset, egy gyermek és három felnőtt halt meg kedden délután az M1-esen, Pátynál. Egy kamionnak csapó...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.