
MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
Tavaly január 5-én egy édesapa aggódva jelentette fia eltűnését az Érdi Rendőrkapitányságon. Gyermeke december 27-én egy barátjához indult a fővárosba, azóta azonban nem adott magáról életjelet.
A fiút körözni kezdték, mindenhol keresték, majd egy rövid idő elteltével felmerült a gyanú, hogy a fiatal bűncselekmény áldozata lett. A nyomozást a budapesti rendőrök vették át január 11-én, majd a szóban forgó barát ajtaján három nappal később kopogtattak. Kihallgatása során a gyilkos mindent bevallott, tettét hirtelen haraggal indokolta.
P. Attila december 27-én Budapest XXII. kerületben a Duna-partra ment későbbi áldozatával, ott azonban szóváltásba keveredtek, majd a férfi egy övvel megfojtotta barátját, holttestét pedig a folyóba dobta és hazament.
Az áldozat felkutatásában 22 rendőr vett részt, végül hosszas kutatás után a férfi holttestét megtalálták és kiemelték a folyóból.

Fotó: police.hu
Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az áldozat az erőszakos halált halt, légútjai a bántalmazás következtében elzáródtak, majd miután a Dunába hajították, tüdeje telítődött iszappal és vízzel.
P. Attila előéletét tekintve sem büntetlen, mind az kiderült, 2021 augusztusában egy fővárosi metró aluljáróban kirabolt egy alvó férfit, elvette annak hátizsákját, amiben okmányai, 60 ezer forint, valamint egy számítógép, mobiltelefon, bankkártya is volt.
Az azóta is letartóztatásban lévő 34 éves férfi ellen a Pest Vármegyei Rendőr- főkapitányság előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés, kifosztás és csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, melyet nemrégiben befejeztek, az ügy iratait pedig átadták az ügyészségnek – írta meg a police.hu.

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege