Hidegvérrel, álmában gyilkolta meg nagyapját Sajószentpéteren

Az idős áldozatnak azért kellett meghalnia, mert egymillió forintot nyert a lottón, unokája pedig ezt el akarta tőle lopni. A vádlottak a büntetés jelentős mérséklése érdekében fellebbeztek.

A vádlottak kapcsolatát a folyamatos pénztelenség jellemezte, mivel rengeteget drogoztak. A férfi édesanyja ugyan mindenben támogatta a fiatalokat, lakhatást, munkahelyet, vagyis állandó jövedelmet biztosított számukra, nekik azonban ez is kevés volt.

Elhatározták, hogy megszerzik a férfi 83 éves nagyapjának szerencsejátékon nyert és megtakarított pénzét. Korábban megfélemlítéssel próbálták elérni, hogy a sértett idősek otthonába költözzön. 2019. április 1-én egy feszítővassal megrongálták a családi ház kerítését, valamint a szobájának ablakát egy kővel bedobták. Az idős férfit azonban hiába ijesztette meg a rongálás, a családtagok kérése ellenére sem volt hajlandó idősek otthonába költözni.

A vádlottak ezért néhány nappal később, éjjel visszamentek a házhoz és az egyik hátsó ablak betörésével bejutottak az épületbe. A fiatalok helyiségről helyiségre haladva értékek, illetve a nyeremény után kutattak, azonban csak 3000 forintot találtak. Az idős férfi olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel a zajokra. A női vádlott azonban úgy gondolta, a férfi csak úgy tesz, mintha aludna, ezért attól tartva, hogy felismeri őket, rábeszélte a párját, hogy az ablak betöréséhez használt három kilós betondarabbal vágja fejbe nagyapját.

Az unoka eleget tett a nő kérésének, így a követ az alvó férfi fejére dobta. Ezt követően mindketten a magukkal vitt konyhakéssel többször megszúrták az arcán, nyakán és mellkasán. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlottak a tervezett milliós nyeremény helyett, mindössze 3000 forintot, valamint egy karórát és egy aranygyűrűt vittek el, összesen 87 ezer forint értékben.


A Miskolci Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint minősített rablás bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat azzal, hogy a férfi büntetéséből legkorábban a maximális 40 év elteltével, a nő pedig 35 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlottak és védőik pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés jelentős mérséklése érdekében fellebbeztek.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a társadalom védelme ilyen bűntettekkel szemben csak példás büntetéssel biztosítható, ezért a fellebbviteli főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta. A védelmi fellebbezések alapján másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.

2022. szeptember 13. 10:48
Saját gyerekeit is megfélemlítette Magyar Péter
Börtönnel és intézettel fenyegetőzött.
Terhes feleségét bántalmazta Magyar Péter
Botrányos dologra derült fény.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Baranyi Krisztina kiállt Varga Judit mellett: Magyar Péter győzte meg arról, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat
A ferencvárosi polgármester egy podcastműsorban azt mondta: nem hallgatta meg Varga Judit közel kétórás szerdai inte...
KNYF: nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, s...
Tények Plusz adás, 2024. március 28., csütörtök
KI LESZ A ZSŰRI? - Lázban ég az ország, egymást ölik a sztárok, hogy beüljenek a Megasztár zsűriszékébe, de kik lesz...
Micsoda formák!
Újabb szépségkirálynőt koronáztak: Ilics Szimonetta Mercédesz lett az idei Miss AMTS. Az Automobil és Tuning Show sz...
Taroltunk!
Tarolt a TV2, rengeteg díjat bezsebelt a csatorna, ott voltunk a kulisszák mögött és most mindent megmutatunk a sztá...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.