
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Herczegh Anita a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ Több szem többet lát című éves szakmai tanácskozásán bemutatta a férjével, Áder János köztársasági elnökkel 2021 tavaszán közösen létrehozott alapítvány elmúlt csaknem egyéves működését.
Kiemelte, hogy az alapítvány olyan támogatást akart biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.
Mindez azt is jelenti, hogy az alapítvány mintegy húsz évben gondolkodik, és ehhez évente több száz millió forintot kell összegyűjtenie a működésére - fűzte hozzá.
A köztársasági elnök felesége elmondta, hogy az alapítvány a gyerekeket személyre szabottan segíti: ez lehet ösztöndíj, lakhatási, szociális juttatás, a közlekedés támogatása és még számos olyan gondoskodási forma, amely szükségük van, a fejlődésüket, gyarapodásukat, tanulásukat, megélhetésüket segíti.

Herczegh Anita szólt arról, hogy az alapítvány együttműködik a legnagyobb magyarországi karitatív szervezetekkel, a Magyar Vöröskereszttel, a Katolikus Karitásszal, a Baptista Szeretetszolgálattal, az Ökumenikus Segélyszervezettel, a Református Szeretetszolgálattal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Karitatív Tanáccsal is.
Már eddig 1200 gyerek jelentkezett, és tavaly 1004-en kaptak, összesen 176 millió forint támogatást az alapítványtól - ismertette.
MTI/fotó: MTI/Kovács Attila

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki