
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vasárnap este nem sokkal háromnegyed kilenc előtt Kup és Bakonypölöske között halálos baleset történt. Egy fehér autó az előtte haladó kocsisor előzésébe kezdett, de rosszul mérte fel a távolságot, ezért frontálisan ütközött a vele szembe jövő, szabályosan közlekedő autóval, melyben egy édesanya, lánya és annak barátnője utaztak.
Az ütközés olyan erős volt, hogy a balesetet okozó sofőr a helyszínen életét vesztette, míg a másik autót vezető nőt medence sérülése miatt kórházba kellett szállítani, ahol azonnali műtéten esett át. A tinédzser lányok könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, de mindketten nagyon megrémültek. A születésnapos lány édesapja nem sokkal lemaradva haladt mögöttük, amikor a baleset történt, elmondásai szerint éppen Noszlopról tartottak hazafelé Kupra, ahol lányát ünnepelték.
A baleset pontos körülményeit a rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják – írta meg a deltahírek.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen