
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Még talán maguk az egyenruhások is megilletődtek attól, ami a napokban az Egri Rendőrkapitányságon történt – számolt be szerdán a Heves Vármegyei Hírportál.
Az önfeláldozás megható iskolapéldájáról is beszélhetnénk, ha szándékosan tette volna magával egy férfi azt, amit.
Édesapja ugyanis egy ki nem fizetett 10 ezer forintos bírság miatt került a fogda falai közé. A férfi nem habozott, besétált a rendőrségre, hogy rendezze a hátralékot, és apját hazavigye. Bankkártyával szerette volna kifizetni a tartozást, ám a tranzakció közben döbbenetes dologra derült fény.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A fiúnak ugyanis ugyanilyen, csak jóval nagyobb tartozása volt, ami miatt már körözték a hatóságok. Mivel annyi pénz már nem maradt a számláján, hogy a saját bírságát is rendezze, apa és fia helyet cserélt a rács két oldalán.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen