
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A szövetség (MÚSZ) keddi tájékoztatása szerint a tatár fővárosban először Burián Katalin tesztje hozott pozitív eredményt, amiért őt már kint elkülönítették, és nem is utazhatott haza a csapattal.
Az ezután Kazanyban elvégzett tesztek mindenki másnál negatív eredménnyel zárultak, ugyanakkor a hétfői hazaérkezést követően többeknél is tünetek jelentkeztek, majd a délután és este folyamán elvégzett gyorstesztek közül három is pozitív eredményt hozott.
A MÚSZ vezetői az egészségügyi stábbal, így Merkely Bélával konzultálva azt a döntést hozták, hogy a kazanyi delegáció valamennyi tagjánál PCR-tesztet végeztetnek - a mintavétel mindenkinél a megadott tartózkodási helyen történik -, a hazatéréstől számított 72 órán belül kettőt, és csak a negatív eredmények birtokában oldható fel a házi karantén-kötelezettség.
Mindez azt is jelenti, hogy az érintett versenyzők és edzők csak a második negatív teszt után csatlakozhatnak a Kaposváron csütörtöktől vasárnapig esedékes rövidpályás országos bajnokság mezőnyéhez, így annak első napján semmilyen formában nem vehetnek részt.
A MÚSZ ugyanakkor értesítette valamennyi résztvevő egyesületet, hogy az országos bajnokságon a korábbi eseményekhez hasonlóan ismét kötelező lesz a maszkhasználat és a távolságtartás valamennyi résztvevőnek.
MTICímlapfotó: MTI/AP/Szergej Gric

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád