
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az amerikai Idahóban lévő Pigby városának általános iskolájában egy lány csütörtökön egyszer csak előkapott hátizsákjából egy fegyvert, és két diákot, valamint egy őrt is meglőtt vele. Végül egy tanárnőnek sikerült lefegyvereznie, míg a hatóságok a helyszínre érkeztek.
A három áldozatot végtagjaikon érték a lövések, ezért várhatóan teljesen felépülnek majd, de a történtek okozta traumát nehéz és hosszadalmas folyamat lesz, mire kiheverik.
A mindössze hatodik osztályos kislány nevét a hatóságok egyelőre nem közölték.
Az eset következtében a körzeti iskolákat bezárták, és több tanácsadó is rendelkezésre áll annak érdekében, hogy minél könnyebb legyen feldolgozni a történteket - írta meg az ABC News pénteken.
Egy, a Pigby iskolába járó 12 éves fiú, Yandel Rodriguez elmondásai szerint éppen egy órai feladatot csináltak, amikor hangokat, sikításokat hallottak, akkor az órát tartó tanár kiment a folyosóra, hogy kiderítse, mi történik, és vért látott. A kisfiú anyukája kitért arra, örülnek, hogy a legtöbben jól vannak, de még mindig remegnek a történtek miatt.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen