
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
A boltból hazafelé sétált egy 80 év körüli asszony kedden Kőbányán, mikor baleset érte. A nyugdíjas több mint 60 ezer forintért vásárolt be az üzletben, majd a csomagokat cipelve megbotlott, és hatalmasat esett – számolt be az Országos Mentőszolgálat.
Akik látták, azonnal az idős járókelő segítségére siettek, egy fiatal nő is megállt autójával, és az elsősegélydobozban lévő kötszerekkel hozzálátott a seb kezeléséhez.
Időközben értesítették a mentőket is, akik percek alatt a helyszínre értek. Megvizsgálták a felkarján vérző asszonyt, akik jóformán ügyet sem vetett a sérülésére, egyedül a szatyrokban lévő élelmiszerek miatt aggódott, mert nem engedhette meg magának, hogy kidobja.
Egy mentőápoló hamar enyhítette a nyugdíjas szívfájdalmát, elsétált és visszavitte a boltba az ételeket, amelyeket a készséges boltvezető vissza is vett.
Az idős asszony szívéről mázsás kő gördült le, mikor viszontláthatta a bevásárlás árát. A bajba került törzsvásárlónak az üzletben dolgozók egy kis ásványvizet is küldtek, végül a mentők stabil állapotban szállították kórházba.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból