Hatalmas tapssal köszöntötték a rajongók a hazaérkezett világbajnok vízilabda-válogatottat

Hétfőn kora este megérkezett Budapestre a két napja Fukuokában világbajnoki címet szerző férfi vízilabda-válogatott, amelyet sportvezetők, korábbi legendás játékosok és többszáz rajongó ünnepélyes keretek között fogadott a Duna Arénában – közölte az MTI.

A nemzeti csapat tapsvihar kíséretében érkezett meg az arénába, ahol beszédet mondott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke, Varga Zsolt szövetségi kapitány, Jansik Szilárd csapatkapitány, valamint Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

A sportirányítás számára a vízilabda kiemelten fontos sport, de meggyőződésem, hogy egy ilyen világbajnoki cím túlmutat a vízilabdán, és számos honfitársunknak jelent ennél sokkal többet, mivel megindítja bennük a hazaszeret és a nemzeti összetartozás érzését is

- mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, majd kiemelte, hogy a sportági szövetség az utóbbi egy évben példaértékűen működik.

"Varga Zsolt elvezette a Ferencvárost Európa élére, és idén egy nagyon nehéz évben az FTC irányítása mellett a válogatottat elvezette a világ tetejére" - hangsúlyozta, majd külön tapsot kért a támogató családtagoknak. Záró gondolataiban pedig megjegyezte, ennek a csapatnak a története már egy epizódja lehet a Nemzet Aranyai című film második részének.

Büszke vagyok a csapatra, a stábunkra és az egész magyar vízilabdára, mert amit az elmúlt egy évben csináltunk az tényleg megismételhetetlen és felülmúlhatatlan. Kicsit elvonatkoztatnék, mivel jelenleg az egyértelműen egyedülálló, hogy mindenhol mi vagyunk a legjobbak: U16-ban, U18-ban, U20-ban és felnőttben is mi vagyunk a világbajnokok

- mondta Madaras Norbert, majd megköszönte az edzőknek, a játékosoknak, és a stábtagoknak is munkát.

"Sok olyan dolog van, amin dolgoznunk kell tovább, és ezen az első pillanattól fogva el is kezdtünk óriási lendülettel dolgozni. Vannak emberi kapcsolatok, amelyek nagyon meghatározzák azt, hogy a csapat hogyan működik a nehéz helyzetekben. A döntő pillanat mindenképpen a spanyolok 7-4-es vezetése volt, de talpon maradtunk és óriási lendülettel mentünk előre, és a végére odaérkeztünk, hogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést" - elevenítette fel az MTI-nek Varga Zsolt az elődöntő és egyúttal a vb egyik legnehezebb momentumát, majd azt is elárulta, nem tudta mire számítson a fogadáson, de fantasztikus élményként élte meg.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

"Lehet, hogy nálunk vannak a legjobb játékosok, de háttérbe tudtuk szorítani az egyéni érdekeket, és nem jöttek elő azok az egyénieskedések, amik talán a korábbi világversenyeken megvoltak" - jegyezte meg Jansik Szilárd, majd hozzátette, "köszönöm a társaimnak, hogy elfogadtak csapatkapitánynak, mert nálam jóval nagyobb bajnokok is visszatértek a csapatba." Jansik elmondása szerint a válogatott már az utolsó sípszót követően elhatározta, hogy nem állnak meg, küzdenek tovább, mivel Párizsban is fel szeretnének állni a dobogó tetejére az Eiffel-torony előtt, ezzel megvalósítva gyermekkori álmukat.

A vízilabda gyakorlatilag minden magyar embernek a kedvence és a szíve közepén van

- mondta Fábián László MOB főtitkár, majd köszöntőjét úgy zárta: "remélem ez a zászlóshajó az olimpián is húzza majd a magyar csapatot."

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, illetve Székely Dávid az M4 Sport csatornaigazgatója megajándékozta a csapatot a hatvanéves tv-maci plüssfigurájával, amely aranyérmet viselt a nyakában.

Varga Zsolt szövetségi kapitány válogatottja szombat este a görögök elleni ötméterespárbajban megnyert fináléjával a férfiak között Magyarország 1973, 2003 és 2013 után történetének negyedik világbajnoki címét szerezte, a fináléba jutással pedig kiharcolta a részvételt a jövő évi párizsi olimpián is.

2023. augusztus 01. 08:26
Mennyire ismeri sztárjainkat? Ezzel a játékkal kiderítheti!
Tesztelje magát!
Holtan esett össze egy kisdiák Tiszadadán, tanárai próbálták megmenteni az életét
A gyerek már nem lélegzett, mikor mentőt hívtak.
Ön is viszi magával a telefont a WC-re? Súlyos következményekkel járhat, még ma érdemes leszokni erről
A gasztroenterológus óva inti az embereket a szüntelen mobilnyomkodástól.
Napi tény: A babák nem sírnak
Bár a legtöbben azt hiszik, hogy a kisbabák mást sem csinálnak egész nap, csak sírnak, ez nem igaz. Sőt, egyáltalán ...
Elgázoltak egy kutyát Borsodban, kegyetlen gazdái a szeméthez kötötték ki a sérült állatot segítség helyett - Fotók
A négylábúról készült fotók megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Magas a koleszterinem! Baj?
Magas a koleszterinszintje! Na ez az egyike azoknak a mondatoknak, amit nem szívesen hallunk az orvostól, ugye? Egyb...
Veszélyben a Föld?
A gyerekek jövője és a bolygó védelme, ezeket tartja szem előtt Vér Balázs, aki éppen ezért az alumínium csomagolás ...
Lehull a lepel
Vadonatúj, soha nem látott show indul a hétvégén, most lerántjuk róla a leplet! Ott voltunk a kulisszák mögött!
Tények teljes adás, 2023. szeptember 29., péntek
DRÁMA - Holtan esett össze egy 12 éves gyerek a tiszadadai iskolában, nem lélegzett, mentőt hívtak hozzá, tanárai pr...
Nagy bajban vagyok!
Óriási vita a stúdióban, kamerák előtt esett egymásnak Tóth Gabi és Majka, az énekesnő szerint a rapper totálisan el...
Sergio Ramos bosszút állt a Real Madridon: megnyert egy meccset a Barcelonának
Nem vett melltartót a nyitott ruha alá Palvin Barbi - képek
A Hoffenheim Szalai Attila nélkül simán kikapott a Dortmundtól
Ukrajna meghátrált: itt a magyar vétó eredménye
Neymar tizenegyesből sem tudott betalálni, Ronaldo győztes gólt lőtt - videó

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.