
Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon
Egy csaknem 20 méter magas, meredek szikláról zuhant a mélybe a fiú a Pes-kő-barlangnál túrázás közben. Családja kért hozzá segítséget. A helyszínt csak egy keskeny párkányon át lehet megközelíteni. A veszélyes terepviszonyok miatt a tűzoltók csak kötélpálya kiépítésével tudták elérni a sérült tinédzsert, aki nem tudott lábra állni. A bajba jutott fiatalnak a tatabányai hivatásos, a vértestolnai, a tardosi és a tarjáni önkéntes tűzoltók is segítettek, miután felhozták, hordágyon vitték az útra. A sűrű növényzet is nehezítette a mentést, de a korábbi eső miatt a sár is nagy volt.
A mélybe zuhant fiatal mindkét lábán nyílt lábszártörést szenvedett.
Egy túravezető szerint nehezen járható, sőt életveszélyes ez a szakasz a barlangnál, ami a látványos elhelyezkedése és a benne élő denevérek miatt népszerű.
„A perem nagyon keskeny, és mellette jelentős 30-50-70 méteres szakadék-szerű leszakadások vannak. Ezt a külső útról lehet látni. És nagyon csábító a lehetőség ide elmenni” – mondta a Tényeknek Vereszki István túravezető.
A szakértő azt tanácsolja, soha ne induljunk el egyedül, mindig legyen nálunk feltöltött telefon és folyadék, ha hasonló helyen túrázunk.
A mélybe zuhant fiút végül mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton