
Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett
Hatalmas árhullám várható a magyarországi folyókon a napokban a rengeteg eső miatt. A vízügy már készül az árvízvédelmi beavatkozásokra, sőt már az Országos Műszaki Irányító Törzs is megkezdte a munkát. Körmenden és Dunakeszin is nagyon készülnek a helyiek, van, aki azt mondja egy éven belül már kétszer is betört a házába a víz.
A vízgyűjtő területeken folyamatos az esőzés, a vízügy országos műszaki irányítótörzse is megkezdte a felkészülést.
A hét utolsó, illetve a jövő hét két napján akár egyszerre lehet harmad, tehát legmagasabb fokú védelmi készültség a Duna szigetközi szakaszán. A Lajtán, a Rábán, illetve a Murán is, tehát rendkívüli mennyiségű víz érkezik
– mondta a Tényeknek Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A vízügy előreláthatólag csaknem ezer embert mozgósít majd.

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe

Drágább lesz nyáron a repülőjegy, ha egyáltalán felszáll a gép

Csapdába csalták a kamurendőröket Kalocsán - videóval