
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
A budapesti szépségszalonba szerdán este riasztották a tűzoltókat és a mentőket. Egy régi kazán hibásodott meg, a gáz szivárogni kezdett belőle, többen is rosszul lettek. Az egyik alkalmazott nem akart nyilatkozni, de elmondta, kollégái és a vendégek először egy furcsa szagot éreztek, majd néhányan szédülni kezdtek. Azonnal hívták a tűzoltókat.
A szomszédok már csak a szirénázó autókra lettek figyelmesek.
Kinéztem a konyhaajtón keresztül és tűzoltókat láttam a földszinten, a földszinti lakó felküldte őket a másodikra és ma tudtam meg, hogy itt a fodrászüzletbe szén-monoxid szivárgás volt
– mondta egy ottlakó a Tényeknek.
A szalonban egy hat éves kisfiú is volt, az anyukáját várta, mindketten rosszul lettek. Rajtuk kívül még 3 nőt és egy férfit vittek kórházba szén-monoxid mérgezés miatt.
Sokan gondolják, hogy szén-monoxid mérgezés csak a fűtési szezonban történhet. Szakértők szerint nyáron ugyanolyan gyakran fordulhatnak elő ilyen balesetek, ezért javasolják a szén-monoxid érzékelők beszerzését, ami életet menthet.
A szivárgás keletkezésének pontos okát még vizsgálják.

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban