„...és akkor a kést a kezébe fogta és szúrt, szúrt és tagad is” - így emlékezett másfél év távlatából megkéselésére az az asszsony, akit saját menye szúrt hasba Kemenesmihályfán. A nő szerint, már régóta rossz volt a viszony közte és fia párja között.
„Kihozta az izéből, a hajléktalan szállóból és ugye ő már nagymenő volt ottan. Négy évig laktunk együtt és ő mikor kihozta a fiam, ő már akkor nagymenő volt” – mondta az asszony, aki szerint új menye folyamatosan ellene hangolta a fiát, aki többször agresszívé is vált.
„…és a fiamat rám uszította. Állandóan ütette vele az ajtót, meg volt, hogy a fürdőszoba ajtóba beledobta a kést, mert ugye ő uszította rám a fiamat. És én nem bántottam. Most már hat éve az uram a földbe van, és én nem bántottam senkit” – hangsúlyozta.
A vád szerint, a késelés napján az asszony fiánál volt, a konyhában ismét összeveszett menyével, ahol a nő felkapott egy konyhakést.
Ezután azzal a köldök felett hat és fél centiméterrel közepes erővel megszúrta. Ezután a pár a nő sebét bekötözte, majd elmentek aludni. A vérző nő másnap reggel vonattal ment haza.