Három órán át feküdt halott felesége mellett Zsolt: „Mellé bújtam, beszéltem hozzá…”

Az anyuka karnyújtásnyira esett össze a kisbabájától, a mentők sem tudták megmenteni az életét.

Újszülött kisfia mellett halt meg egy fiatal anya március 8-án Bökönyben, mint később kiderült, trombózis alakult ki Zsanett combtövében, amiből egy leszakadt darab a tüdejébe áramlott – mesélte a Blikknek az elhunyt nő férje, miután megkapta a halotti anyakönyvi kivonatot és a zárójelentést. Zsolt szerint a szörnyű reggel ugyanúgy indult, mint a többi.

Szokásunk volt, hogy néhány óránként beszélünk, ezért megijedtem, amikor 10 óra körül nem értem el. A szomszédban lakó rokonunkat kértem, ugorjon át, nézze meg, mi történt 

– emlékezett vissza a tragikus napra, majd elmesélte, hogy mire a rokon átért Zsanetthez, a nő a konyhapadlón feküdt, tőle egy karnyújtásnyira pedig a kisbabájuk. Mire Zsolt hazaért, már küzdöttek felesége életéért. Elmondása szerint gépeket is kötöttek rá, ám nem indult be a légzése, fájdalmában pedig nem tudott mást tenni, csak üvölteni. Amikor pedig elmentek a mentők, egyedül maradt halott feleségével.

A fotó illusztráció: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Felfektették az ágyra, majd elmentek. Ott maradtam Zsanett-tel, mellé bújtam, beszéltem hozzá... Három órán át vártunk így a halottszállítóra... Elmondtam neki, mennyire fáj, hogy itt hagyott engem!

– mondta a lapnak a megtört apa, aki párja elvesztésével egyedül maradt alig egy hónapos babájukkal. 

2024. március 20. 11:19
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...