
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 38 éves dél-karolinai anyának Kyleen Waltman-nek mindkét karját amputálni kellett és orvosai szerint előfordulhat, hogy nyelőcsövét is el kell távolítani, miután három harcikutya brutálisan nekirontott hétfőn és testszerte szétmarcangolták.
Kyleen a Columbiától északnyugatra fekvő Honea Path egyik járdáján sétált, amikor a helyi szupermarket előtt a három kutya nekirontott. Az állatok gazdája csak úgy tudta megfékezni kutyáit, hogy fegyverével a levegőbe lőtt, de akkor már késő volt.
A fiatal édesanyát a felismerhetetlenségig szétmarcangolták és a szakszerű orvosi ellátás ellenére továbbra is küzd az életéért.

fotó: facebook.com/Kyleen Waltman
Justin Minor, a három pitbull tulajdonosa ellen vádat emeltek, de csütötrökön 15 ezer dolláros, átszámítva mintegy 5 millió forintos óvadék ellenében szabadon engedték.
A kutyákat az Abbeville Megyei Állatvédelmi Hivatal lefoglalta, a rendőrségi vizsgálat pedig folyamatban van – írta meg a New York Post.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen