Három gyilkos buktatott le egy kegyetlen negyediket Zalaegerszegen

A férfi és társa most állt bíróság elé, a gyilkos beismerte tettét, a bíró azonban nem fogadta el a vallomást.

Megbilincselve ült a bíróságon, az a két férfi, akik közül az egyik egy vascsővel agyonverte élettársát, majd ismerőse segítségével megszabadult a holttesttől Zalaegerszegen.

Talán soha nem derült volna ki kegyetlen tettük, ha 3 hajléktalan férfi véletlenül nem ugyanoda rejti el áldozatát tavaly ősszel. Emiatt a gyilkosság miatt nyomoztak a rendőrök, amikor rátaláltak az agyonvert nő földből kiálló kezére. Brutális kegyetlenséggel ölte meg a férfi.

A gyilkos egy vascsővel esett a nőnek, többször háton és sípcsonton ütötte, miközben folyamatosan szidta. Ezután a hajánál fogva 3 métert húzta a földön, miközben a vascsővel továbbra is ütötte a combját. Ekkor a nő még felült, majd élettársa utasítására a matracára kúszva lefeküdt. Az áldozat pár óra múlva belehalt a bántalmazásba. A férfi ekkor a társával, a matraccal együtt felgyújtotta az asszony holttestét, ami azonban nem égett el, ezért a Zala folyóba dobták. Ekkor sem sikerült azonban megszabadulniuk a maradványoktól, a folyó ugyanis nem vitte el azokat, így végül feldarabolták, a darabokat pedig elásták.

A bíróságon nyolc évet kértek a kegyetlen gyilkosra, ha beismeri tettét. De ő inkább sejtelmes válaszokat adott.

Úgy sem tudom bebizonyítani mi volt. Mi volt ott. Nem tudom bizonyítani így elismerem

– mondta a vádlott.

Mivel nem volt egyértelmű a férfi beismerése, a bíróság tárgyalni fogja az ügyet.

Korábbi tartalmak:

Nyilatkozott a kegyetlenül megölt Eszter édesanyja, borzasztó részletek derültek ki

Zsineggel ölte meg terhes élettárást egy nyírségi férfi, elképesztő, miket állít

Kiengedték a börtönből, élettársa egyből halálra szúrta Szegeden, újabb részletek derültek ki

2025. február 20. 09:43
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.