
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó
Információink szerint Hódmezővásárhely felé haladt egy autó, amikor eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező kocsival, majd egy másikkal is.
A baleset harmadik részese az útszéli árokba csapódott, míg a balesetet okozó kocsi a főúton megpördült és az út közepén állt meg.
Az ebben ülő nő és férfi beszorult, őket a szentesi és a csongrádi tűzoltók feszítővágóval és feszítőhengerrel szabadították ki. Mindkettőjüket, továbbá a másik két autó utasait, két nőt és egy férfit a mentők kórházba szállították.
Egy szemtanú azt mondta, hogy látta, amikor a feszítővágóval szabadították ki a járműben ülőket és a helyszínre hat mentőautó érkezett.
A baleset miatt egy időre teljesen lezárták a 45-ös főút érintett útszakaszát.
A címlapfotó illusztráció (mentok.hu)

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél