Hárman is meghaltak fél nap alatt az utakon, egy nő a kocsiban nézte végig férje halálát

Újabb áldozatokat követeltek csütörtökön a közúti balesetek, az éjjel egy autós vonat elé hajtott, ketten frontálisan ütköztek, egy kisbusz pedig egy korábbi balesethez érkezett trélerbe csapódott.

Súlyos vonatbalesethez riasztották csütörtökön a hatóságokat, az autó sofőrje nem élte túl az ütközést – közölte délután a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a vonat Martfűről Tiszaföldvár felé haladt. A baleset a Zsófia-halom út és a vasút kereszteződésében történt, az elsődleges információk szerint azért, mert az autó sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a szerelvénynek - írták. A motorvonaton kilencen utaztak, ők nem sérültek meg - közölték.

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Ráckeresztúron is halálos baleset történt csütörtök késő este, miután a sofőr autójával árokba csúszott - erősítette meg a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI értesülését. Közölték, egy autós még csütörtök késő este Ráckeresztúr belterületén a Kossuth Lajos utcában haladt Ercsi felől Martonvásár irányába. A sofőr egy kanyarban a nedves aszfalton megcsúszott, majd letért az árokba és egy kapubejáró beton hídjának csapódott. A balesetben a martonvásári járművezető olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - tették hozzá.

Nem sokkal később Pápa és Kéttornyúlak között is meghalt egy autó vezetője, miután frontálisan ütközött egy szemből érkező autóval – erősítette meg a Delta Hírek értesülését Nagy Judit rendőrségi szóvivő. Információik szerint egy 58 éves férfi Pápa felé haladt, amikor feltehetően későn vette észre az előtte haladó kerékpárost és balra rántotta a kormányt, majd belerohant a szemből érkező kocsiba. A sofőr beszorult a roncsba, őt a pápai hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a járműből. A manőverező férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, értesüléseik szerint mellette ülő felesége könnyebben sérült. A vétlen autós súlyos sérüléssel került kórházba.


Péntek hajnalban pedig az M5-ös autópályán történt két súlyos baleset, amelyben összesen 13-an sérültek meg. Információink szerint egy román kisbusz éppen Budapest felé tartott, amikor letért az útról és az árokba hajtott. A benne ülők közül egy személy beszorult, őt a tűzoltók emelték ki, majd négy társával együtt kórházba szállították. Nem sokkal a baleset után megérkezett a kisbuszt mentő tréler, amelybe egy újabb kisbusz csapódott, ami szintén az árokba borult. Ez esetben újabb nyolc ember sérült meg, a mentők őket is kórházba szállították.

Fotók: MTI/Donka Ferenc


Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtök reggel többen meghaltak az utakon néhány órán belül. 

2023. december 22. 08:43
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family