
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Az utastérbe nyomódott az első kerék, akkora erővel csapódott egymásba frontálisan két autó Baja és Csávoly között kedd délután. Vér borította az aszfaltot és a légzsákokat is, összesen hárman ültek a szemből karambolozó autókban, mindenki meghalt a brutális ütközésben.
Az egyik roncsban még látszódott a kilométeróra állása a tragédia után, 100 felett állt meg a mutató. A becsapódás akkora erejű volt, hogy a balesetet okozó sofőr és a másik autóban ülő vétlen házaspár is szinte belepréselődött a roncsokba, amiket szétvágtak a tűzoltók. Már azonban nem tudták megmenteni a sérülteket, mindhárman a helyszínen haltak meg.
Úgy tudjuk a Mélykúton élő, középkorú házaspár munkából tartott hazafelé 17 éves fiukhoz, aki most árván maradt a tragédia miatt. Információink szerint most a nagyszülők vigyáznak rá, később pedig idősebb féltestvére veszi magához.
A Tények animációján látható a brutális baleset. A Mélykút felől érkező sofőr a mártonszállási elágazás közelében, váratlanul áttért a szembe sávba, a másik, Baja irányába haladó kocsit vezető nő, már nem tudott kitérni előle. Szemből, hatalmas sebességgel, több mint 100 kilométeres sebességgel csapódott egymásba a két autó.
A karambolt okozó idős férfi információink szerint rosszul lett és elájulhatott a volán mögött, ez okozhatta a sokkoló tragédiát. Úgy tudjuk több mentőhelikopter és mentőautók is érkeztek a brutális baleset helyszínére, de már semmit sem tudtak tenni a sérültekért, csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Tolna településen is autóbaleset okozott tragédiát kedden. A mindössze 21 éves sofőr elvesztette az uralmát a kocsija felett, amivel először egy árokba, majd egy beton kocsifelhajtónak ütközött, végül egy villanyoszlop állította meg, aminek az autó a tetejével csapódott neki.
A tragédiák körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján