
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
A hajmáskéri házban fürdés közben rázta halálra az áram a 10 éves kislányt. Kiderült, egy 52 éves villanyszerelő hanyag munkát végzett és emiatt halt meg a gyerek. A ház villamos hálózatát újította fel a balatonalmádi férfi, de a szerelési munkák után pár nappal később gyerek épp fürdeni készült, amikor hozzáért az öntöttvas radiátorra akasztott, feszültség alá került fém polchoz. A lányra az édesanyja talált rá. A mentők hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült. A helyieket megviselte a tragédia.
Mindez 2021-ben történt, az ügy azóta húzódott. A tárgyalásokat zárt ajtók mögött tartották, részletesen meghallgatták a szülőket, a tanúkat és a szakértőket is. A szerelő ügyvédje korábban nem értett egyet a vádirattal és további szakértők bevonását kérte. A bírós most hirdetett ítéletet az ügyben, a villanyszerelőt elítélték.
Bűnösnek mondták ki halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, ezért 1 év 10 hónap szabadságvesztésbüntetésre ítélte a bíró.
A büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették, és a férfit 1 év 6 hónapra eltiltotta a foglalkozás gyakorlásától.
Korábbi tartalom:

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket