
Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval
Nyilván az óvintézkedéseket én és a családom, és a hozzám tartozók, és azok, akikre ez tartozik, megtesszük
– mondta a Tényeknek Renner Erika, aki felkészült rá, hogy elengedhetik kínzóját.
A nőt volt barátja, egy budai kórház korábbi igazgatója támadta meg még 2013-ban, miután szakított a férfivel. Az orvos megkötözte, injekcióval elkábította, majd maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és testrészeire. Erika súlyos, maradandó külső és belső égési sérüléseket szenvedett, a kínzás évekig tartó egészségügyi gondokat, és örökre megmaradó hatalmas hegeket okozott. Az egész országot sokkoló ügy évekig húzódott, 2018-ban végül jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték a lúgos orvosként elhíresült támadót, és örökre eltiltották a hivatásától.
Néhány hét múlva, március 26-án azonban feltételesen szabadulhat, mert letelt a büntetése kétharmada. Erről Erikát is meghallatták.
A jegyzőkönyvben két mondat volt, az egyik az, hogy én nem kívánom a feltételes szabadon engedést, és kérem, hogy amennyiben feltételes szabadon engedés bekövetkezik, a távol tartást
– hangsúlyozta Erika.
A férfi végig tagadta a tettét, elengedéséről egy háromfős bírói testület hoz végleges döntést.
Végig együttműködtem a hatóságokkal, és számomra a legfontosabb a szeretteimmel való kapcsolattartás
– így kérte korábban a házi őrizetet a kegyetlen férfi, akivel a megcsonkított nőnek rengetegszer kellett egy teremben ülnie.
Ha elengedik, szigorú szabályoknak kell megfelelnie. Felügyelő tisztje lesz, és semmilyen formában nem keresheti meg áldozatát.
Ezek a szabályok azonban csak a teljes 11 éves büntetés időtartamáig, tehát még 3 évig vonatkoznának a férfire. A Fővárosi Törvényszék szerint, ezután nincs mód az illető bármiféle nyomon követésére. Erikát viszont kínzója ismerősei évek óta zaklatják.
Zaklatnak engem, a családomat, a gyerekeimet hívogatja egy olyan ember, akinek az elkövető apja, odaadta az iratanyagokat
– árulta el Erika.
A lúgos orvos elengedése ellen aláírásgyűjtés is indult.

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"