
Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában
Az előző tanévben több mint 1200 iskola 217 ezer diákja vett részt kereken 12 ezer órán 900 önkéntes közreműködésével. A kimagasló részvétel elismeréseként a magyar program háromszor került be a Global Money Week eseménysorozat legjobbjai közé.
A PÉNZ7 rendhagyó tanóráinak pénzügyi témája a „Tudatos pénzkezelés a családban – Családi költségvetés”, vállalkozói témája pedig az „InnoVÁL(L) – Vállalkozz okosan!” lesz.
Az EMMI, mint projektgazda, azzal a céllal indította el a témaheteket, legelsőként a PÉNZ7-et 2015-ben, hogy az iskolák mindennapokban használható ismereteket adjanak át. A vállalkozói téma bevezetésével az volt a szervezők szándéka, hogy felkeltsék az érdeklődést az általános és középiskolás diákokban a vállalkozói lét, mint lehetséges életforma iránt, és hogy olyan vállalkozókkal találkozhassanak, akik személyesen is meg tudják osztani velük üzleti tapasztalataikat, sikereiket, kudarcaikat.

Az elmúlt 6 évben 974 ezer diák vett rész a PÉNZ7 tanóráin, és kapott így közvetlen információkat a pénzügyi és vállalkozói ismeretekről. A szervezők bíznak benne, hogy a tavaszi témahéten meghaladja majd az 1 milliós létszámot a PÉNZ7-en eddig részt vett diákok száma.
A Pénziránytű Alapítvány a kezdetek óta tartalomfejlesztője és társszervezője a PÉNZ7-nek. Az interaktív pénzügyi tanórák kidolgozása jól illeszkedik a tankönyvfejlesztéseihez, melynek nyomán szeptembertől immár 430 ezer diák tanulhatja az Alapítvány tananyagait. Az oktatási tartalmakban főszerepet kap a gyakorlatorientáltság és az élményalapú oktatás.

Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában

Fejbe lőtte magát a lőtéren egy férfi Pécsváradon

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek

Elektromos bicikli okozott óriási háztüzet Törökszentmiklóson

Fejbe találta a tűzijáték, azonnal meghalt egy férfi

Az osztalék kizárólag a tulajdonosoknak és a részvényeseknek jár

Emberölés történt Döbröközön, egy kútban találták meg a nő holttestét

Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak