
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Halász János kiemelte: az Európába irányuló migráció nemhogy nem ért véget, hanem egyre inkább erősödik, milliók tartanak és készülnek most is Európa felé. "A nemzetközi baloldal bevándorlókontinenst akar csinálni Európából", így akarják lebontani a nemzetállamokat, a nemzeti identitást, az európai keresztény kultúrát és így akarnak a baloldalnak szavazótömegeket keresni - tette hozzá.
Németországban, Franciaországban és Svédországban a lakosság jelentős része már migránshátterű, muszlim vallású - mondta a frakciószóvivő, megjegyezve: "Magyarország eddig csak azért úszta meg a migránsok betelepítését, mert az Orbán-kormány nem hajtotta végre Brüsszel és a Soros-hálózat követeléseit".
"Ne legyünk naivak, ha a baloldal kerülne hatalomra, végrehajtaná a migránsok betelepítését" - fogalmazott Halász János, kiemelve: "Gyurcsány és a baloldal sorra teljesítené Brüsszel és a Soros-hálózat megrendeléseit": betelepítenék ide a migránsokat és a magyar emberekkel tartatnák el őket.
Mindezt a fideszes politikus szerint soha nem fogják bevallani, "hiszen tudják, akkor esélyük sem lenne a választáson". Halász János azt mondta: ezt maga Karácsony Gergely főpolgármester, a baloldali előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje "kotyogta el", amikor egy német lappal közölte, a baloldalnak megvan a közös migránsstratégiája, de azt nem fogják közzétenni a kampányban és a plakátokon, mert akkor nincs esélyük.
"Ne hagyjuk, hogy Gyurcsányék hazánkból is bevándorlóországot csináljanak, állítsuk meg őket!" - szólított fel a Fidesz-frakció szóvivője, aki ezért arra kérte az embereket, hogy írják alá a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót.
MTI/Címlapfotó: facebook.com/HalaszJanosDebrecen

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon