Halálra verte 5 hónapos lányát egy békési férfi, letartóztatták a bestiális csecsemőgyilkost

A gyereket addig bántalmazta apja, míg ikertestvérével édesanyja a kórházban volt.

Ahogy már korábban beszámoltunk, rettenetes csecsemőgyilkosság történt nemrég Békésen. A mentőket kétszer riasztották az öthónapos ikrekhez szeptember 10-én este, először a kisfiúhoz, aki sírva ébredt, mert szaggatottan vette a levegőt, ezért édesanyja kíséretében kórházba szállították.

Nem sokkal ezután a kislányhoz is kihívta a mentőket édesapja, mondván, rosszul van, és nem lélegzik a kicsi. A férfi azt állította, lánya leesett az ágyról, ám a fején lévő sérülések árulkodóak voltak. Több mint 70 percen át tartott az újraélesztése, majd kritikus állapotban vitték kórházba, ahol két nappal később életét vesztette.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Végül az egészségügyi dolgozók értesítették a rendőröket. Kihallgatásán a férfi beismerte, hogy súlyosan bántalmazta gyerekét.

A Békés Vármegyei Főügyészség keddi közleményében tudatta, kezdeményezte a 35 éves férfi letartóztatását, ugyanis fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, és ezt a Gyulai Járásbíróság egy hónapra el is rendelte.

2024. szeptember 17. 11:04
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...
ŐKET SEM KÍMÉLTE! - Repültek az asztalok, fák dőltek ki, gyerekszobába ömlött a víz, áram és víz nélkül voltak. A sz...
family