
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Halálos vonatgázolás történt hétfő délután Egerben a Homok úti vasúti átjáróban, miután egy motoros a tilos jelzés ellenére át akart kelni a síneken – közölte a Mávinform. Az Egerből Szilvásváradra 16:02-kor elindult személyvonat már nem tudott megállni, belecsapódott a motorosba.
A helyszínelés ideje alatt Eger és Szilvásvárad között nem közlekedtek a vonatok, nem sokkal este 8 óra előtt viszont újraindították a vasúti forgalmat.
A Tények információi szerint a középkorú férfi a szemébe sütő nap miatt nem látta, hogy a fénysorompó tilos jelzést mutat. Lassan hajtott be az átjáróba, és amikor észrevette, hogy jön a vonat, megpróbált lefékezni, de már nem tudott megállni. A szerelvény elgázolta a motorost, aki több métert repült. A férfi szörnyethalt a balesetben, esély sem volt az újraélesztésére.
Korábbi tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen